Eleshetnek a közpénzektől az adócsaló közvélemény-kutatók

Forrás: hirtv.hu

Nem kaphatnak majd állami megrendelést azok a közvélemény-kutató cégek, amelyekről kiderül, hogy adót csaltak vagy feketén foglalkoztattak kérdezőbiztosokat - nyilatkozta a Hír Televíziónak a miniszterelnök. Bajnai Gordon a kizárással azonban megvárja az APEH-vizsgálat eredményét.

A vállalkozásokat Célpont című műsorunk buktatta le. A televízió munkatársa kérdezőbiztosnak adta ki magát, a véletlenszerűen kiválogatott 7 piackutató cégből 6 belement az illegális foglalkoztatásba. A Mediánnál úgy kapott munkát, hogy csak telefonon beszéltek vele. A közvélemény-kutató a Miniszterelnöki Hivatal szerződéses partnereként 370 millió forint közpénzhez jutott idén. 300 milliós keretszerződés köti a kancelláriához a Szonda Ipsost is, ahol 10 százalék fejében ajánlottak számlát a Hír tévésnek a cég alvállalkozói.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!