Forrás: MTI
A természeti csapásokra könnyebb magyarázatot adni, mint a családon belüli erőszakra – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az együtt élők közötti erőszakról tartott parlamenti nyílt nap megnyitóbeszédében.
Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága, valamint alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága által kezdeményezett nyílt napon Balog Zoltán az erőszak minden formáját, így a családon belüli erőszakot is elfogadhatatlannak nevezte. A nők, az idősek és a gyermekek legtöbbször nem az utcán, hanem az otthonukban, a velük együtt élő emberektől szenvedik el az erőszakot, amely a fizikai mellett lelki fájdalmat is okoz – fogalmazott a miniszter.
Balog Zoltán hangsúlyozta: 2011-ben 6405 családon belüli erőszak volt, de a rejtőzködés miatt ez a szám nyilvánvalóan magasabb. A politika fő feladata a megelőzés, illetve a megelőzés segítése. Ki kell emelni az anyákat abból a csapdahelyzetből, amely veszélyezteti biztonságukat – tette hozzá.
A bántalmazottak számára állami támogatással 14 krízisközpont, egy az emberkereskedelem áldozatait védő átmeneti szállás és egy menedékház működik. Balog Zoltán emlékeztetett rá, hogy 2011-ben 843-an jelentkeztek be a krízisközpontokba, kétharmaduk anyával menekülő gyermek volt.
A kormány eltökélt, hogy világos jogi környezetet teremtsen – fogalmazott a miniszter. Mint elmondta: a népi kezdeményezés hatására példamutató politikai konszenzus alakult ki az ügyben. A büntető törvénykönyv módosításának javaslatát hamarosan társadalmi vitára bocsátják – tette hozzá Balog Zoltán.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára felszólalásában jogilag nehezen körülírhatónak nevezte a lelki bántalmazást. Gáva Krisztián szerint a legfontosabb szempont, hogy az együtt élők közötti erőszakra koncentráljanak, ezért a hozzátartozók körét egészen a volt házastárs személyéig ki szeretnék bővíteni.