Elfogadták a szinódus záródokumentumát

Forrás: MTI

Kétharmados minősített többséggel szavazta meg a családról szóló szinódus záródokumentumának minden egyes cikkét a szinóduson részt vevő 270 püspök szombaton a Vatikánban, s a dokumentumot át is adták Ferenc pápának. Az egyházfő azonnal nyilvánosságra bocsátotta a Zárójelentés (Relatio Finalis) címmel közölt dokumentumot, ahogyan tavaly is tette a szintén a család témájában tartott rendkívüli szinódus végén. Elemzők szerint a püspöki tanácskozás zárójelentésének azonnali nyilvánosságra hozatala a Ferenc pápa tevékenységét kezdettől jellemző átláthatóságot erősíti.

A harminchárom oldalas, kilencvennégy pontból álló zárójelentés az október 4-én kezdődött szinódus munkáját foglalja össze. A püspökök pontonként szavaztak, a Vatikán a voksolás részletes eredményét is közölte.  A püspöki tanácskozás témáit felvezető munkadokumentumhoz képest kiegészítéseket és módosításokat tartalmazó záródokumentum bevezetője leszögezi, hogy a püspöki szinódus figyelme a világ összes családja felé irányult „örömükben és bánatukban” egyaránt. A szinódus megállapítása szerint a család intézményének válságára utaló jelek ellenére a fiatal nemzedékekben továbbra is erős a család iránti vágy. A dokumentum rögzíti, hogy a család a férfi és nő közötti házasságon alapul. Kortárs kulturális kihívásnak nevezi és elutasítja a „nemek közti különbségek nélküli társadalmat”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!