Forrás: MTI
Két héten belül elkészülhetnek a bajbajutott hiteleseket érintő újabb intézkedések a gazdasági bizottság elnöke szerint. Rogán Antal azt mondta, a most létrehozott otthonvédelmi bizottság feladata, hogy az árfolyamrögzítés mellett vizsgálja, hogyan ellenőrizhetik a bankoknál a kamatcsökkentést és a kezelési költségek számlázását. A konkrét lépésekről szakmai egyeztetés után döntenek. A tiszta lappal indulás lehetőségét egyelőre nem vetik fel újra. A korábbi tervekben az szerepelt, hogy az adóssal szembeni követelés nem haladhatja meg a jelzáloggal terhelt ingatlan értékét.
A tiszta lappal való indulás joga legfeljebb azoknak érdekes, akik már végképp nem tudják fizetni a hiteleiket. Itt az a cél, hogy ha lehet, akkor az emberek vissza tudják fizetni a hiteleket és meg tudják tartani a saját lakásaikat – mondta Rogán. Ennek érdekében például olyan lehetőségeket vizsgálunk, hogy hogyan lehetne a kedvező változások esetén a kamatcsökkenést is számon kérni a bankokon – tette hozzá.