Előállították a BKV volt személyzeti vezetőjét

Forrás: MNO, police.hu

Tegnap este a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai előállították a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. (BKV) volt humánpolitikai igazgató asszonyát, lakásán házkutatást végeztek, számítógépét, illetve több iratot lefoglaltak.

Amint arról a Magyar Nemzet még tavaly nyáron elsőként beszámolt, prémiumokkal együtt  mintegy százmillió forintot kapott végkielégítésként a BKV személyzeti vezetője 2008 márciusában. Szalainé Szilágyi Eleonóra a végkielégítés ellenére azonban továbbra is a fővárosi közlekedési társaságnál dolgozhatott havi bruttó négymilliós fizetésért.

A nagy botrányt felkavaró cikkünk megjelenése után néhány nappal végül megszüntették a visszafoglalkoztatott személyzeti vezető munkaviszonyát. Később a BKV belső vizsgálata azt is kiderítette: saját magának utalta ki a csaknem százmillió forintot a BKV volt humánpolitikai igazgatója, pedig nyugdíja miatt nem is járt volna neki a pénz.

A fővárosi Fidesz-frakció az eset miatt a legfőbb ügyészhez fordult, mert az ügy kapcsán szerintük felmerül a különösen nagy kárt okozó hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés „tényállása”. A Fővárosi Főügyészség eljárást indított négy fővárosi fideszes képviselő feljelentésére a végkielégítés ügyében. A nyomozás során megállapították, hogy az igazgató asszony közös megegyezéssel távozott a BKV-tól, majd rövid időn belül visszafoglalkoztatta őt a közlekedési vállalat. A végkielégítés kifizetése több pénzügyi, illetve munkajogi szabályba ütközött, az összeg utalványozására a nőnek nem volt jogosultsága

A rendőrség közleményéből kiderült: az esti órákban a nőt különösen nagy kárt okozó csalás bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, a bruttó 86.282.196 forint összegű végkielégítésével kapcsolatban. Az eljárás során, biztosítási intézkedésként a volt igazgató asszony több bankszámláján lévő mintegy 54.164.867 forintot zároltak a nyomozók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!