Előállították Hagyót

Forrás: nol.hu

Abban a pillanatban, hogy lejárt mentelmi joga, a BRFK előállította a főváros volt szocialista főpolgármester-helyettesét, Horváth Évát, Hagyó egykori befolyásos sajtósát, és Lelovics Ottót, a BKV volt komunikációs vezetőjét. Úgy tudni, kihallgatásukat követően mindhármukat őrizetbe veszik, és kezdeményezik az ügyészségen az előzetes letartóztatásukat. Amennyiben az ügyészség is indokoltnak látja a három gyanúsított tartós fogva tartását, hétfőn délután bíróság elé állítják őket.

A Népszabadság információja szerint Hagyót az AAM Zrt. 50 milliós elemzői szerződésével, a CC Soft Kft. HÉV utastájékoztató rendszerével kapcsolatban különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a BRFK, valamint azzal, hogy közvetítőkön (Horváth Éva, Lelovics Ottó, valamint dr. Horváth Iván ügyvéd) útján a BVK vagyongazdálkodási céljaival össze nem egyeztethető szerződések megkötésére adott utasítást a BKV Zrt. felelős vezetőinek.

Mindez azonban minden bizonnyal csak a kezdet, s idővel Hagyónak újabb vádakkal kell majd szembenéznie. A mostani gyanúsítás ugyanis információink szerint várhatóan még nem érinti majd az úgynevezett NOKIA-dobozos ügyeket. Azok ugyanis, ha minden úgy történt, ahogy arról a sajtóban az ügyben szintén gyanúsított volt BKV-s vezetők elmondták, azaz Hagyó valóban több millió forintot kapott NOKIA-dobozokban bizonyos ügyletek után, a vesztegetés gyanúját vetik fel, és nem a hűtlen kezelését. Egyelőre azonban vesztegetéssel sem Hagyót, sem Horvátot, sem Lelovicsot nem gyanúsították meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!