Előzetesbe kerülhet az MSZP-s társtettes

Forrás: mno.hu

Megtagadta a vallomástételt a csepeli kettős gyilkossággal gyanúsított biztonsági őr. Ennek ellenére a bíróság már pénteken dönthet az ügy két gyanúsítottjának előzetes letartóztatásáról, az iratok már az ügyészségen vannak.

A tettes, aki fejbe lőtte a csepeli alapítványi iskolában a két áldozatot, az intézmény biztonsági őre volt, aki csak az alibi kedvéért sebesítette meg később szándékosan saját magát. Társa pedig az iskola gazdasági igazgatója, akit állítólag sikkasztással vádolt Takács József az alapítvány vezetője. Azt, hogy előre megegyeztek-e a kivégzésben, még nem tudni. Úgy tudni, a biztonsági őr falazott a gazdasági igazgató ügyleteihez, ezért Takács József intézményvezető és szocialista önkormányzati képviselő mindkettejüket kirúgta. Pedig a társtettes és az áldozat jól ismerték egymást. Takács, haláláig, a csepeli önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője volt, Deme Gábor pedig a párt színeiben indult önkormányzati képviselőjelöltként.

Saját internetes oldalán magáról úgy ír: az Európai Unióhoz való sikeres csatlakozás érdekében részt vett több továbbképzésen és sok előadást tartott az EU-ról Csepelen. Képgalériájában pedig Deme még együtt szerepel az áldozattal, Takács Józseffel és Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnökkel is. A szocialisták ferencvárosi kampányzáró sajtótájékoztatóján a párt budapesti elnöke bejelentette, hogy az MSZP saját halottjának tekinti Takács Józsefet.

A második áldozat rosszkor volt rossz helyen. A 32 éves P. László tanárt az intézményvezető csak tanúnak hívta a szerda esti találkozóra. A zsebében egy magnetofon rögzítette beszélgetést és a brutális kettős gyilkosságot is, a rendőrség a felvétel alapján derítette ki az elkövetők kilétét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!