Emlékművet avattak a holokauszt kalocsai áldozatainak

Forrás: MTI

Felavatták az 1944-ben elhurcolt kalocsai zsidók emlékművét a Bács-Kiskun Megyei városban csütörtökön. Emlékezünk, talán megbocsájtunk, de nem felejtünk el semmit – jelentette ki a túlélők nevében Josef Shinar, aki még Schwarz Józsefként, a második világháború alatt menekült el családjával Kalocsáról. Az 1944. június 18-án Kalocsáról elhurcolt mintegy félezer helyi és környékbeli zsidó nem volt sem hős, sem mártír, hiszen nem önként vállalta a halált. Ők áldozatok voltak. Ahhoz pedig, hogy valaki túlélje a második világháború szörnyűségeit, csodák egész sorozatára volt szükség – jelentette ki. Magóné Tóth Gyöngyi, az emlékműavatás köré szerveződő rendezvénysorozat ötletgazdája elmondta: 320 helyi és környékbeli zsidó neve szerepel az emléktáblán, amelyet az 1948 szeptemberében felállított, jelenleg a fővárosban őrzött, rossz állapotban lévő eredeti mintájára készíttettek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!