Érdekházasságra készül a „normális párt”

Forrás: inforadio.hu

Mind az SZDSZ, mint az MDF hatalmas átalakuláson ment át az elmúlt időszakban – mutatott rá Giró-Szász András, aki különösen az MDF átváltozását tartja figyelemre méltónak, ennek a pártnak ugyanis a szavazóbázisa, a politikusi gárdája, de még a célkitűzései is nagyban megváltoztak.

Giró-Szász András emlékeztetett Török Gábor elemző hasonlatára, miszerint az MDF-ben jelenleg a politikusi újrahasznosítás folyamata zajlik, azaz a szocialistáktól a szabad demokratákon át kis, nem létező szervezetek emberei jelennek meg a párt mára igen heterogénné vált listáján.

Mindez azért történik, hogy a Bokros Lajos egykori szocialista pénzügyminisztert miniszterelnök-jelöltnek megtevő tömörülés megszerezhesse az SZDSZ és az MSZP felszabaduló választási piacát, azaz azokat a szavazókat, akik jelenleg senkire sem tudnának voksolni, a Fidesszel ugyanis nem szimpatizálnak.

Elemzőként ez a választási szövetség természetesen nem bír hitelességgel – mondta –, de a választói szabad piac, ahol nem számít a hitelesség vagy az etika.

Mindezzel akár célba is érhet a tömörülés, azaz bejuthat a parlamentbe, már csak ennek technikai feltételeit kell megteremteni, azaz össze kell gyűjteni a megfelelő számú kopogtatócédulát, elegendő egyéni jelöltet kell állítani, és összerakni az országos, valamint a megyei listákat.

Giró-Szász András szerint az MDF-nek azért is szüksége van a szabad demokratákra, mert bár ez utóbbi tömörülés társadalmi támogatottsággal nem bír, de a szervezeti és a pénzügyi háttere meggyőző, míg az MDF mind az egyéni jelöltek terén, mint az országos hálózatát tekintve nagy veszteségeket szenvedett az elmúlt időszakban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!