Érdemes a szakmunkás pályát választani és tökélyre vinni a tudást

kdnp.hu
Forrás: MTI

Üzenetértékű a fiatal szakemberek versenye, mivel példát állít a fiatalok elé arról, hogy érdemes a szakmunkás pályát választani, érdemes tanulni és tökélyre vinni a szaktudást – mondta Varga Mihály,  nemzetgazdasági miniszter a WorldSkills fiatal szakemberek világversenyének magyar résztvevőit, felkészítő tanárait és szakmai szponzorait köszöntő díjátadó ünnepségé.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által rendezett eseményen Varga Mihály hozzátette: az augusztusi WorldSkills világversenyen Magyarország az eddigi legkomolyabb eredményt érte el, a résztvevőknek sikerült legyőzni a „tipikus magyar kishitűséget”, és versenyhelyzetben is kiválóan teljesíteni.    

Parragh László, az MKIK elnöke hangsúlyozta: a munkaerőpiac már nem csak szakképzett munkavállalókat keres, hanem olyan munkatársakat, akik felsőfokú végzettségű feladatokat is el tudnak látni. A jövő versenyképességének feltétele a szakképzés és a felsőoktatás átjárhatósága, a kettő összekötése.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!