Érezhető a határzár terelő hatása

Forrás: MTI

Már érezhető a gyorstelepítésű határzár terelő hatása, hiszen a beérkezők nem a településeken, hanem csak egyes pontokon, például a vasútvonalak mentén jelennek meg – mondta Tuzson Bence, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának szóvivője a TV2 Mokka című műsorában.

Hangsúlyozta: nem az érkezők uniós tagállamok közötti elosztása, hanem a határ megvédése a legfőbb feladat, amelynek része, hogy ne engedjük be azt, aki nem menekült. „Aki a magyar határt délről általában átlépi, az már gazdasági bevándorló” – jelentette ki, hozzátéve, ezek az emberek már nem az életüket mentik, hanem egy jobb élet reményében kelnek útra.

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésével kapcsolatos kérdésre a frakciószóvivő azt közölte: erről a kormány dönt, de a kihirdetéshez szükséges feltételek ma fennállnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!