Forrás: MTI
A magyar hatóságoknak végre kell hajtaniuk az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott ítéletet, amelyben kártérítési kötelezettséget írtak elő a vörös csillag használatának büntetőjogi szankcionálása miatt – erősítette meg újságírók előtt Kövér László csütörtökön Strasbourgban.
Az Országgyűlés elnöke előzőleg, az Európa Tanácshoz (ET) tartozó országok parlamenti elnökeinek konferenciáján elhangzott beszédében erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte az ítéletet.
Utóbb újságíróknak nyilatkozva azt mondta: ha ebből esetleg valakik üzletet csinálnának, akkor "nem nagyon lesz más megoldásunk, mint vagy vég nélkül kell fizetünk (...), vagy pedig felülvizsgáljuk az ide vonatkozó törvényhelyeket, és úgy, ahogy van, hatályon kívül helyezzük, kivesszük a büntető törvénykönyvből mind az egyik, mind a másik diktatúrára vonatkozó preventív szabályunkat".
Kövér László hozzászólása azon eszmecsere során hangzott el, amelyet az Emberi Jogok Európai Bíróságának jövőjéről, illetve a nemzeti parlamenteknek e strasbourgi bírósági fórummal kapcsolatos szerepéről folytattak az ET-országok parlamenti elnökei. A magyar házelnök úgy vélekedett, hogy az ET égisze alatt működő európai emberi jogi bíróság az ítélettel kettős mércét alkalmazott, hiszen egymástól eltérő megítélést érvényesített az egyes önkényuralmi jelképek tekintetében.