Forrás. MTI
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) választási eredménye a magyar pártszövetség befolyásának erősödését is jelentheti az Európai Néppártban – mondta Szájer József, aki újabb ötéves ciklusát kezdheti meg az EP-ben, miután a Fidesz-KDNP listájának második helyéről ismét mandátumhoz jutott.
A politikus az MTI-nek hangsúlyozta: a Fidesz nemhogy tartani tudta a pozícióit, hanem relatíve erősödött is.
Az Európai Néppárttal kapcsolatban azt mondta, azzal számolnak, hogy a pártcsalád az elkövetkező időszakban is kiáll majd Magyarország mellett, szolidáris lesz.
Szájer József kifejtette: a Fidesz-KDNP álláspontja az, hogy Európa változásra szorul, és mivel itt, Magyarországon mi kikísérleteztünk nagyon sok mindent, a rezsicsökkentéstől kezdve a közteherviselésig (...) és az újraiparosításig, ezek mind példaként szolgálhatnak Európának.
Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke bejelentette, nem támogatják, hogy a néppárti csúcsjelölt, a luxemburgi Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság elnöke, Szájer József emlékeztetett: Orbán Viktor nem támogatja az automatizmust a bizottsági elnöki poszt esetében, hiszen a személyre az Európai Tanács tesz javaslatot. Nem a magyar kormányfő az egyedüli, aki az automatizmus elutasításának álláspontján van – tette hozzá, hangsúlyozta ugyanakkor: mindenképpen olyan jelöltre van szükség, aki a néppárthoz tartozik.
A fideszes politikus arról is beszámolt, minden bizonnyal megpályázza a frakcióvezető-helyettesi pozíciót a néppártban.