Esterházy János tér Budapesten

Forrás: mno.hu

Gróf Esterházy Jánosról neveznek el egy teret Újpesten – közölte Wintermantel Zsolt, a Fidesz IV. kerületi frakcióvezetője. A németbarát szlovák csatlósállamban a zsidók elhurcolása ellen bátran kiálló magyar parlamenti képviselőt a háború után azonnal bebörtönözték, egy morvaországi tömlöcben halt meg. A börtönparancsnok nem adta ki a hamvait a családnak.

Tájékoztatása szerint a Fidesz újpesti képviselőcsoportja tavaly májusban javasolta, hogy a Nádor utca és a Vécsey utca sarkán álló teret gróf Esterházy Jánosról nevezzék el, azonban „a Derce Tamás polgármester és a szocialisták alkotta koalíciós többség” csak annyit szavazott meg, hogy elvi szándéknyilatkozatot fogadjon el a testület, de a konkrét elnevezésről nem volt hajlandó dönteni. Végül a legutóbbi ülésen a képviselő-testület elfogadta az elnevezésre vonatkozó javaslatot – ismertette az előzményeket Wintermantel Zsolt.

Az 1901-ben Nyitraújlakon született Esterházy János a trianoni békediktátum után a felvidéki magyarok politikai vezetője, a kisebbségek jogainak mindenkori védelmezője volt. 1944-ben Magyarországon a nyilas hatalomátvétel után bebörtönözték. A mélyen hívő, a kisebbségek ügyét mindenkor szolgáló, zsidókat mentő politikus hitvallása, később szállóigévé vált mondata az volt, hogy „a mi jelvényünk a kereszt, és nem a horogkereszt”.
   
Lech Kaczynski lengyel államfő idén március 23-án a Polonia Restituta kitüntetéssel ismerte el Esterházy Jánosnak, a felvidéki magyarság mártír politikusának érdemeit.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!