Forrás: MTI
Kolozsvár rendkívül kiélezett versenyben szerezte meg Európa 2015-ös ifjúsági fővárosa címet – nyilatkozta az MTI-nek Farkas András, a kolozsvári pályázatot koordináló Pont csoport vezetője.
Farkas András – aki maga is részt vett az ifjúsági fővárosi pályázat vasárnap hajnali maribori eredményhirdetésén – az MTI-nek hétfőn elmondta: az internet világából kölcsönzött megosztásra (share) épülő koncepció, valamint a jól kidolgozott kommunikációs és menedzsmenti terv lehettek azok a tényezők, amelyek a kolozsvári pályázat javára billentették a mérleget.
Hozzátette: az is pluszpontokat hozhatott, hogy elképzeléseiket Brüsszelben is bemutatták, így a pályázat elbírálói nemcsak a benyújtott dossziéból értesülhettek ezekről.
Amint azt Farkas András felidézte, a pályázatfigyelő és pályázatíró egyesületből és cégből álló Pont csoport 2011-ben figyelt fel az ifjúsági főváros pályázatára. Megjegyezte, sokat segített az a támogatás, amelyet a pályázat előkészítéséhez nyertek az Európai Unió Fiatalok lendületben című programján keresztül.
„Így 2012 elején már olyan alulról jövő kezdeményezés képviselőiként kopoghattunk be a városházára, akik nem azzal kezdték, hogy ha adtok pénzt, akkor ezt meg azt tesszük" – idézte a kezdeteket. A Pont csoport vezetője ennek tulajdonította, hogy márciusban már Kolozsvár akkori polgármesterével közösen jelentették be a pályázási szándékot.
Farkas András megjegyezte, a kolozsvári magyar ifjúsági szervezeteket korábbról ismerte, de a román ifjúsági és diákszervezetekkel a pályázat ügyében vette fel a kapcsolatot. Hozzátette, akkor kezdett reménykedni a sikerben, amikor látta, milyen profizmussal kapcsolódtak be a román diákszervezetek is a munkába. Megjegyezte, egy pillanatig sem érezte hátránynak, hogy magyar szervezet volt a kezdeményező. „Ez azt jelzi, hogy változik a világ Kolozsváron" – tette hozzá Farkas András.