Forrás: MTI
Az Európai Unióban a korábbi kelet-nyugati különbségek mellett immár megjelent egy észak-dél elválasztás is, amely elsősorban a gazdaságok versenyképessége, az innováció, a munkaerő rugalmassága és a gazdasági szabadság alapján választja el az államokat – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a krynicai gazdasági fórum General Electric által rendezett plenáris ülésén pénteken. A politikus az "EU 2020 Közép-Európában" című kerekasztal-beszélgetésen kifejtette: a számok azt mutatják, hogy a közép-kelet-európai államok nagyon jól teljesítenek a válság alatt: növekvő, innovatív gazdaságokat látunk, ami az egyik útja a gazdasági válságból való kilábalásnak. A közép-kelet európai régió már nem az a térség, amely igyekszik utolérni a nyugati gazdaságokat, hanem Európa növekedésének egyik mozgatójává vált.
A szakember kiemelte, hogy Magyarország azon kevés európai államok egyike, amely az idén csökkenti GDP-arányos államadósságának szintjét. Hozzátette: a mutató 81 százalékról 73 százalékra csökken 2011-ben, a kormány mérsékelte az adószinteket, csökkentette a bürokráciát és rugalmasabb munkaerőpiac kidolgozására törekszik.