Forrás: MTI
Hosszú, több mint egyéves vitafolyam egyik főszereplőjévé válhat Magyarország Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint, aki úgy látja, bő egy évvel az EP-választások és öt hónappal a németországi voksolás előtt az európai baloldal minden eszközt felhasznál majd, hogy Magyarországon keresztül bírálja az európai jobboldalt.
A kormány képviselője erről vasárnap a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt, külön bántónak nevezve, hogy korábban két német közszolgálati televízió gyerekcsatornáján is támadták a magyar kormányt. Ezek a műsorok azt mutatják, hogy nem értenek bennünket, pedig Németországnak több okból is jobban kellene értenie a kelet-európai régió problémáit, mint más nyugat-európai országoknak – mondta Navracsics Tibor, aki szerint a Magyarország elleni „hangulatkeltés" a szeptemberi németországi választásokra is visszavezethető.
Szerinte felvetődik a kérdés, hogy a német média egy része nem azért foglalkozik-e kiemelten Magyarországgal, hogy addig se kelljen saját országa problémáival törődnie.
Magyarország így teljesen ártatlanul kerülhet a német belpolitika és választási kampány középpontjába, ami nem jelent jót – fűzte hozzá a miniszter