A földművelésügyi miniszter következetesen a GMO-ellenes

kdnp.hu – MTI

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter egyesült államokbeli tárgyalásai során is következetesen kiállt Magyarország GMO-mentességéért – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-vel.

A közleményben arra reagáltak, hogy a Magyar Nemzet pénteki számában arról írt: génmódosított vetőmaggal kisérleteznének Magyarországon, ehhez kért mintát az amerikaiaktól washingtoni tárgyalásán Fazekas Sándor miniszter.

Az LMP ugyancsak azt közölte pénteken, hogy a birtokába jutott dokumentumokból egyértelműen kiderül: Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter áprilisi washingtoni látogatásán kutatási célra génmódosított vetőmagokat kért tárgyalópartnereitől. Ezzel szerintük a miniszter szembe ment az alaptörvénnyel.

A Földművelésügyi Minisztérium közleményében úgy fogalmaz: a Magyar Nemzet 2016. június 17-i számában megjelent „GMO-val kísérletezne hazánk" című cikkében a szerző egy „kiszivárgott jelentés"-re hivatkozva hamis vádakkal illeti a miniszter elkötelezettségét a GMO-mentesség témájában.

„A cikk szerzője ismeretlen forrásból származó értesülései homlokegyenest ellentétesek azzal az állásponttal, amelyet hazánk ebben a kérdésben konzekvensen képvisel GMO-mentes politikánk fenntartására vonatkozóan" – közölte a szaktárca.

A Földművelésügyi Minisztérium hangsúlyozza, hogy a GMO-k engedélyezési rendszerét érintően nem támogat semmiféle változtatást.

A tárcavezető az amerikai tárgyalásokon annak adott hangot, hogy Magyarország számára a mezőgazdaság GMO-mentességének megőrzése megkérdőjelezhetetlen prioritás a jövőre nézve is – írta közleményében a Földművelésügyi Minisztérium.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!