Februárban indítja az MSZP központi reklámhadjáratát

Forrás: MTI, Népszabadság

A Népszabadság szerint az MSZP központi kampánya február végén kezdődik, de a klasszikus „válassz engem” típusú hadjáratot csak március második felében indítják el. Az egyéni körzetekben már január végén elindulnak a helyi kampányok, ha ugyanis valóban április 11-re írják ki a választások első fordulóját, ahogy ez Sólyom László köztársasági elnök eddigi nyilatkozataiból következik, akkor február elején már megkezdődhet az ajánlószelvények gyűjtése. Ez utóbbihoz pedig „meg kell ágyazni” a körzetekben – írja a lap.

A Népszabadság úgy tudja: a szocialisták rövid, de intenzív kampányra készülnek, amelyben Bajnai Gordon érdemi szerepvállalására is számítanak. A miniszterelnök várhatóan több országos nagyrendezvényen is részt vesz és beszédet mond, s a lap forrásai szerint egyfajta országjáráson is részt vehet, amelynek során a válságkezelés céljait és eredményeit mutatja majd be.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!