Februárra elkészül a Fidesz kormányprogramja

Forrás: MTI

Ha nem lesznek előre hozott választások, a Fidesz valószínűleg csak 2010 elején, februárban hozza nyilvánosságra választási programját – nyilatkozta a Népszabadságnak Navracsics Tibor. A részprogramok készítése már lázasan folyik, közel harminc munkacsoport, műhely és legalább száz politikus-szakértő dolgozik rajta. Orbán Viktor Navracsics Tibor frakcióvezető mellett, aki a központi közigazgatás felelőse, másoknak is adott kormányzati felkészülésre szóló megbízást. Szapáry György volt MNB-alelnök a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartás, Balogh Gábor öttusázó világbajnok a sportkoncepció és utánpótlás-nevelés, Fónagy János a MÁV és a tömegközlekedés koncepciójának felelőse, Szász Károly volt PSZÁF-elnököt pedig Orbán Viktor a pénzügyi felügyeleti rendszer átgondolásával bízta meg. A Fidesz külügyi stratégiájáról Németh Zsolt és Martonyi János koordinálásával rendeztek konferenciát, a környezetvédelemért Nagy Andor és Illés Zoltán felel, a kultúra területe Halász Jánoshoz tartozik. Az euró bevezetésének előkészületeit Járai Zsigmond volt MNB-elnök felügyeli. Varga Mihály a pénzügyi műhely, Matolcsy György pedig a gazdaságpolitikai műhely felkészülését koordinálja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!