Forrás: MTI
Jövőre tiszta lappal kezdhetnek a települések, mert megszabadulnak a maradék adósságtól, amelybe a Gyurcsány-Bajnai-kormány kényszerítette őket – mondta közölte Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.
Előzőleg Botka László, az MSZP választmányának elnöke úgy vélte: jövőre nagy bajban lesznek a települések, mert a megmaradt önkormányzati feladatok ellátására kevesebb forrás áll majd rendelkezésre. A szocialista politikus szerint négy év alatt a Fidesz-kormány megfelezte az önkormányzatok költségvetési támogatását.
Zsigó Róbert erre reagálva úgy fogalmazott: ha a szocialistákon múlik, már több száz település lenne csődben, mert a Gyurcsány-Bajnai-kormány eladósította és tönkretette őket. Ezzel szemben most tiszta lappal indulhatnak a települések, mert a kormány az eddigi adósságátvállaláson felül átvállalja a települések hátra maradt adósságát is - tette hozzá, jelezve, hogy február végéig minden település megszabadul a maradék adósságától.
A kormánypárti szóvivő kifejtette: 2005 és 2010 között négyszeresére, 1200 milliárd forintra nőtt a települések adósságállománya. Álláspontja szerint ennek oka, hogy a baloldal vidékellenes-politikát folytatott, iskolák százait zárta be, veszélybe sodorta egyebek mellett a települések mindennapi működését, a közszolgáltatásokat; az eladósodott településektől pedig elvették a fejlődés esélyét.
Zsigó Róbert hangsúlyozta: ma a települések pénzügyileg megerősödhetnek és nem kell többé az állam helyett feladatokat elvégezniük. Az adósság törlesztése helyett végre a fejlődésre, a munkahelyteremtésre, a gazdaságfejlesztésre, a foglalkoztatási programokra tudnak koncentrálni. Megjegyezte: több pénz jut a többi között a gyermekek jövőjét segítő programok indítására, a szociális és egészségügyi szolgáltatásokra, valamint a helyi közbiztonságot javító intézkedésekre és az útjavításokra.