Féláron viszik az otthonokat

Forrás: nol.hu

Akár több ezer szerződést is köthettek az elmúlt néhány évben azok a pénzügyi vállalkozások, amelyek már eleve azért alakultak, hogy megszerezzék ügyfeleik lakását. A féláron elcsaklizott ingatlanokat nem lesz könnyű visszaszerezni, többségük akár már háromszor-négyszer is gazdát cserélhetett.

A Népszabadság információi szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda már több mint száz olyan ügyben indított vizsgálatot, amikor a feltételezések szerint egyes pénzügyi vállalkozások eleve azért adtak kölcsönt ügyfeleiknek, hogy később kiforgathassák őket vagyonukból. A lap értesülését Binder István, a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) szóvivője is megerősítette. Elmondta: a PSZÁF tavasszal megvizsgálta néhány kisebb, lakossági hitelezéssel foglalkozó cég tevékenységét, s azokban az esetekben, amikor a gyanú szerint a hitelkihelyezés célja a fedezetül bevont ingatlan megszerzése volt, bejelentést tett a nyomozó hatóságoknál.
A vizsgált cégekről, illetve a lehetséges károsultakról a szóvivő egyelőre nem kívánt közelebbit elárulni, azt azonban elmondta: a vállalkozások az úgynevezett refinanszírozott hitelnyújtók közé tartoznak, vagyis az általuk kínált lakáskölcsönökhöz egy nagyobb banktól vettek fel hitelt, a pénzt pedig a nagyobb pénzintézetekhez képest lazább feltételekkel adták tovább.

A módszer a legtöbb esetben igen hasonló volt. A vállalkozások elsősorban hitelközvetítőkön, ügynökökön keresztül találták meg azokat az ügyfeleket, akik a bankoktól nem kaptak hitelt – mondta Barabás Gyula, a Magyar Hitelszövetség elnöke. A jellemzően devizaalapú, szabadfelhasználású jelzálogkölcsönöket elfogadható kamaton adták, a megállapodásokat viszont úgy kötötték, hogy ha az ügyfél két hónapig nem fizette a törlesztőrészletet, a cég bármikor felmondhatta a szerződést, miközben a hitel fedezetéül szolgáló ingatlanra vételi opciót jegyeztek be. Amennyiben az adós nem fizetett, a lakás az eredetileg megállapított vételi opció értékén, jellemzően a forgalmi érték 45-50 százalékáért a vállalkozás tulajdonába került. Nem ritkán az így, áron alul megszerzett ingatlanok nem nyújtanak fedezetet a teljes tartozásra, így miközben a pórul járt ügyfelet már jól megtermett „őrzővédők” rakják ki otthonából, a cég még mindig több millió forintot követel tőle.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!