Forrás: MTI
A bírói függetlenség védelmezőjeként méltatta Juhász Andor két világháború közötti kúriai elnök érdemeit születésének 150. évfordulója alkalmából Budapesten felavatott emléktáblája előtt Darák Péter, a Kúria elnöke, Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és Patyi Gergely, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára Budapesten.
Darák Péter elhivatott, túlzásoktól, szélsőségektől tartózkodó, jót akaró és az igazságot kereső emberként, bíróként jellemezte beszédében Juhász Andort, akinek kiemelkedően fontos volt a bírói függetlenség.
Juhász Andor hivatását folytonos szolgálatnak tekintette, vezetőként pedig a kötelességteljesítés mozgatta, ami ma is példamutató – jelentette ki a jelenlegi főbíró.
Patyi Gergely elmondta: Juhász Andor olyan ma is aktuális, szakmai figyelemre és közérdeklődésre számot tartó témákról értekezett, mint a bírói függetlenség intézményrendszere és a bírósági nyilvánosság. Tevékenysége során nagy figyelmet fordított a bírók munkáját, helyzetét meghatározó jogszabályokra, a jogkereső közönség által támasztott követelményekre, az igazságszolgáltatás és az igazságügyi szervezet korszerűsítésére, a bírósági eljárás gyorsítására, mi több a bíróság és a sajtó viszonyára is.
Az igazságügyi államtitkár a 150 éve született kúriai elnök emléktáblájának avatása kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy aki nem tiszteli a múltat, annak a jövője is kétséges.
Handó Tünde azt emelte ki Juhász Andor tevékenységéből, hogy a szervezeti és jogi átalakítások élére állt.