Forrás: MTI
Mádl Ferenc sosem a hatalommal, hanem mindig a tudománnyal és az emberrel szemben volt alázatos – mondta Áder János köztársasági elnök szombaton Tihanyban, a volt államfőről elnevezett tér avatóünnepségén.
Áder János a tavaly elhunyt egykori köztársasági elnök munkásságát felidézve kiemelte, hogy Mádl Ferenc politikusként nagy feladatokat kapott. Az államfő ezek között említette a privatizáció jogi kereteinek kidolgozását, a demokrácia szimbólumává váló bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyének nemzetközi jogi kezelését, a független Akadémiát újrateremtő, a felsőoktatást megerősítő törvények megalkotását, a Nemzeti alaptanterv kialakítását, az egyházi iskolarendszer újjáépítését.
A köztársasági elnök kijelentette: Mádl Ferenc szigorú tudós, biztos erkölcsi alapokon álló, mégis pragmatikus politikus volt, aki a polgárosodásért tevékenykedett. Értékeket és nem pártokat szolgált, mégis döntő szerepe volt annak az együttműködésnek a kialakításában, amelynek eredményeképpen a rendszerváltozás folyamata 1998-ben ismét erőre kaphatott. Hangsúlyozta: Mádl Ferencnek volt köszönhető, hogy az első megrendülés után a határon túli magyaroknak nem kellett végleg otthontalannak érezniük magukat Magyarországon, emlékeztetve Mádl Ferenc kiállására a kettős állampolgárság mellett.
Az ünnepségen Korzenszky Richárd perjel, a tihanyi bencés apátság vezetője áldotta meg a teret és a Mádl Ferenc nevét viselő táblát, amelyet az egykori köztársasági elnök felesége, Mádl Dalma és Áder János együtt leplezett le.