Felesleges megszorítások

Forrás: mno.hu

Elkerülhető lett volna a mostani megszorítások java, ha sikerült volna lehívni a 2007–2008-ra időarányosan jutó uniós pénzeket, és valóban a gazdaság megfelelő pontjaira helyezték volna ki a forrásokat.

Az idei hét százalék körüli gazdasági visszaesés mértékét meg is lehetett volna felezni, ha időben korszerűsítették volna az uniós források elosztási rendszerét, és módosították volna a kis- és közepes vállalkozásoknak szóló pályázatokat. Így most lehívható lenne a 2009-es időarányosan jutó csaknem ezermilliárd forintos EU-támogatás, amivel a mostani megszorító intézkedések jelentős részét elkerülhetnénk – véli az AAM Tanácsadó Zrt.

Mindezt a cég szerint a brüsszeli források lehívása köré szerveződött bürokrácia akadályainak felszámolásával, az uniós pénzeket elosztó intézményrendszerek egyszerűsítésével és ésszerű forrásátcsoportosítással lehetett volna megvalósítani. Erre a következtetésre jutnak a tanácsadó cég munkatársai az uniós források lehívásáról szóló Gyorsítósáv című tanulmánysorozatban, amelynek legújabb részét a jövő hónapban közli a társaság – írja a mai Magyar Nemzet, amely további részletekről is beszámol.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!