Felgyorsult a határkerítés építése

Forrás: MTI

Nagy lendülettel zajlik a határkerítés építése, a magyar-szerb határnak a migráció által leginkább érintett pontján, Röszke térségében – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. Miközben csütörtökön még csak a gyorstelepítésű drótakadály jelentett fizikai korlátot a szántóföldön, péntek délelőtt már felkerült a pengehuzal a 3 méteres oszlopok Szerbia felé hajló úgynevezett hattyúnyakára is, illetve a drótháló az oszloptestekre. Ugyanakkor az MTI tudósítója a Szeged-Szabadka vasútvonal és a határ metszéspontjában tanúja volt annak, amint a MÁV szakemberei felmérték a területet, a vasúti kapu építését előkészítendő. Ugyanis jelenleg a vasútvonal mentén áramlik Magyarország felé a migránsok legnagyobb tömege. Az ottani beszélgetésből kiderült, hogy szombaton megkezdik a vasút által a határkerítésen ütött rést elzáró kapu tartóoszlopainak a betonozását, és hétfőn a helyére is kerül a kapu.

Eközben folyamatosan érkeznek a migránsok a szerb oldalról, ám a hét elején tapasztaltakkal szemben – amikor 4-5 óránál tovább is a szabad ég alatt várakoztak – most szinte azonnal buszokra szállítják őket. A járművek a határ közelében kialakított idegenrendészeti előállítókba viszik a migránsokat, ahol ellátást kapnak. Ez azt jelenti, hogy amint odaérnek a vasút és a közút metszéspontjában létrehozott gyűjtőponthoz, azonnal buszokra kerülnek. A gyűjtőponthoz vezető úton, több száz méter hosszan várakoznak a buszok, közöttük sok, a budapesti közösségi közlekedést kiszolgáló jármű. Ugyanakkor már megérkezésükkor étellel, itallal kínálják a migránsokat a gyűjtőpontnál tevékenykedő segélyszervezetek, illetve szükség szerint ruhával is ellátják őket. Az esős időben igen kelendőek voltak a gumicsizmák, illetve nagy igény mutatkozott a gyerekcipőkre. Az MTI tudósítója a rendőrségi járművek mellett honvédségi terepjárókat és katonai szállítójárműveket is látott a gyűjtőpontnál.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!