Feljelentést tett a Fidesz HospInvest-ügyben

Forrás: fn.hu, MTI

Feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen a HospInvest Zrt. vagyongazdálkodásával összefüggésben a Heves Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciója – jelentették be a párt megyei politikusai.

A sajtótájékoztatón Herman István, a Fidesz Heves megyei frakcióigazgatója és Tatár László frakcióvezető olyan vagyongazdálkodási ügyekről szóltak, amelyek szerintük megalapozzák a különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének és a hivatali visszaélésnek a gyanúját. Tájékoztatásuk szerint Budapesten tettek feljelentést, mert a HospInvest székhelye a fővárosba van bejegyezve.

Az aggályos ügyekről szólva Herman István kifejtette: a feljelentés egyik alapja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) utófinanszírozásával függ össze, ugyanis a HospInvest 2008. november 1-jén vette át az egri kórház működtetését, azonban az ezt megelőző három hónapból az OEP – az önkormányzat hozzájárulásával – átengedett két hónapot a társaságnak, holott ebben az időszakban még nem is a cég működtette az intézményt. „A HospInvest egy olyan szolgáltatásért kapott javadalmazást, amit nem végzett el, (...) vagyis az önkormányzat jogalap nélküli gazdagodásban részesítette a HospInvestet” – mondta..

Hozzátette, hogy idén augusztus elsején is – amikor visszavette a kórház üzemeltetését egy a megye alapította nonprofit kft. – ehhez hasonló eset történt. Herman István szerint ezeken felül például végkielégítésekkel kapcsolatos ügyek, illetve további „közpénzeknek a magáncég számlájára történő vándorlása” is felveti a büntetőjogi felelősség kérdését.

A politikus a kétes ügyleteket összegezve kijelentette, milliárdos nagyságrendű hiány keletkezett a Heves megyei önkormányzat büdzséjében.

„Ahhoz, hogy az említett cselekményeket a HospInvest végre tudja hajtani, közreműködő segítségre volt szüksége. Ezt a segítséget kapta meg Sós Tamás vezetésével a szocialista frakció 21 tagjától" – hangsúlyozta Herman István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!