Félmilliárdot adott a kormány a „szellőző cipők” nem létező gyártására

kdnp.hu<br />Forrás: MTI, OS

Sajtóhírek szerint mindössze egyetlen magyar cégnek ítélt meg tavaly egyedi állami támogatást a kormány, ám a 420 millió forintot egy olyan – „szellőző cipőket” előállítani szándékozó – vállalkozás kapta, amelynek sem gyára, sem alkalmazottja nincsen.

Ezek a tények is azt bizonyítják, hogy az MSZP-kormány a felelős a munkanélküliség növekedéséért, hiszen a szocialisták alkalmatlan intézkedéseikkel rendre félrekezelik a válságot. Ezért van most évtizedes csúcson a munkanélküliség, a hivatalos adatok szerint is 600 ezer fölött van az állástalanok száma, ami a valóságban több százezerrel magasabb is lehet. Minden régióban jelentősen nőtt a munkanélküliség, és ez a tendencia még a kormány bevallása szerint is tovább romlik majd. Ez a csaknem félmilliárd forint is sokkal jobb helyen lett volna valóban működő magyar vállalkozásoknál, munkaadóknál! A következő kormány viszont szakít a Gyurcsány-korszak sikertelenségével, és a munkahelyteremtés kormánya lesz, 10 év alatt 1 millió új munkahely létrehozását vállaljuk – áll Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője által kiadott közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!