Forrás: MTI
Közép-Európa jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy fenntartsák a magyar-lengyel együttműködés bizalmi jellegét – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
Németh Zsolt részt vett Lengyelországban a krynicai gazdasági fórumon, majd az MTI-nek úgy nyilatkozott: az elkövetkező időszakban a kétoldalú kapcsolatokban komoly kihívást jelent, hogy megérti-e Lengyelország Magyarország energiabiztonsági helyzetét, Magyarországnak pedig el kell fogadnia „azt a fajta, különösen katonai-biztonsági érzékenységet, ami Lengyelországot jellemzi”. El kell kerülni, hogy „megossza Magyarországot és Lengyelországot Ukrajna kérdése” – hangsúlyozta. Hozzátette: odafigyelés és megértés szükséges, hogy fenntartható legyen az a sikeres közép-európai együttműködés, amely az elmúlt években jellemző volt.
Németh Zsolt a fórumon tett felszólalásában a keleti partnerség kezdeményezés öt évéről beszélt. Azt emelte ki, hogy a program sikertörténet, hiszen ennek révén a nyugati intézményekben és az európai uniós tagállamokban „kialakult egy Kelet-Európa-tudatosság”, a kezdeményezésben érintett országok pedig megismerték az uniót, így amikor dönteniük kell az európai és az eurázsiai orientáció között, felelősen választhatnak.
Németh Zsolt szerint meg kell nyitni a keleti partnerországok előtt az európai integráció lehetőségét, ez az elkövetkező időszak feladata.