Forrás: MTI
Fenn kell tartani a plázaépítési tilalmat, és a Magyarországon keletkezett bevételek után a nemzetközi kereskedelmi láncoknak is itt kell adózniuk – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője újságíróknak az államfő által az Országgyűlésnek visszaküldött törvényekről. Rogán Antal jelezte azt is, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői nem mennek el az ellenzék által kezdeményezett, az útdíjjal kapcsolatos rendkívüli parlamenti ülésre.
A kormánypárti politikus – a köztévé híradója és a RTL Klub tudósítása szerint - elmondta, figyelembe veszik Áder János köztársasági elnök kifogásait a parlament keddi rendkívüli ülésén.
Áder János pénteken küldte vissza az Országgyűlésnek megfontolásra az épített környezet alakításáról és védelméről, valamint a kereskedelemről szóló törvény módosítását. Az épített környezetről szóló jogszabály módosításával a parlament újraszabályozta a plázák építésének lehetőségét, a kereskedelmi törvény átírásával pedig 2018-tól megtiltotta a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben.