Forrás: MTI
Az egyházban ne az egyéni érdek és az egymással való versengés, hanem a közös jó számítson – szólította fel a családról szóló püspöki szinódus résztvevőit Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter bazilikában a tanácskozást megnyitó szentmisén.
Az október 5-19. közötti szinódust megkezdő misén a püspöki találkozón részt vevő több mint kétszáz bíboros és püspök koncelebrált az egyházfővel. Közöttük volt Erdő Péter, a szinódus főrelátora (a tanácskozás fő témájának felvezetője), aki az oltárnál a pápa jobbján állt.
Az alkalomból a Szent Péter bazilika oltáránál kiállították Szent Péter apostolnak az altemplomból felhozott ereklyéit.
Homíliájában Ferenc pápa a szinódus részvevőit arra emlékeztette, hogy a tanácskozás célja nem az, hogy „szép és eredeti elképzelésekről vitatkozzanak, vagy azon versenyezzenek, ki a legokosabb". Az egyházfő hangsúlyozta: a családról szóló szinódus célja az, hogy az egyház gondjaiba vegye az emberiséget alkotó családokat.
Ferenc pápa arra kérte a szinódusi atyákat, „alázattal és kreativitással" dolgozzanak. Az egyházfő a szinódust megelőző vitákra utalt, amelyek során a Vatikán bíborosai a sajtón keresztül üzentek egymásnak a szinódus témáival kapcsolatban.
Elég volt az egyéni érdekekből, ne a hatalom és pénzéhség vezesse a nép vezetőit, legyen szó akár politikusokról, akár egyháziakról – szögezte le Ferenc pápa. Úgy fogalmazott, hogy a „rossz pásztorok elviselhetetlen teherrel sújtják a népet, miközben ők ujjukat sem mozdítják".