Ficsor elégedett eddigi „munkájával”

Forrás: hirtv.hu

Nem tartja felelőtlenségnek Ficsor Ádám, hogy alig öt hónap után távozik a titkosszolgálatok éléről. Gyurcsány Ferenc volt kabinetfőnöke a választási kampányban fogja segíteni a szocialistákat. A fiatal politikus pedig pert fontolgat a Demeter Ervin ellen, mert szerinte az MSZP nem készül „minden idők legaljasabb kampányára”. Lapinformációk szerint elképzelhető, hogy a polgári titkosszolgálatokat a kormányzati ciklus végéig nem miniszter, hanem államtitkár felügyeli majd.

A tárca nélküli miniszter a köztévé reggeli műsorában elégedetten beszélt eddigi tevékenységéről: azt mondta, ez alatt a pár hónap alatt teljesítette, amivel Bajnai Gordon megbízta: elválasztotta a politikát a titkosszolgálatoktól. Közölte azt is, hogy már jogászok vizsgálják Demeter Ervint keddi kijelentését és várhatóan bepereli a fideszes politikust. Ficsor Ádám szerint az MSZP-nek nem szokása megfigyelni ellenzéki politikusokat, majd ezeket az információkat felhasználni a kampányban.

Formailag a 29 éves Ficsor Ádám alkalmatlannak bizonyult a polgári titkosszolgálatok irányítására. A rendszerváltozás óta ő az első titokminiszter, akinek kinevezését nem támogatta az Országgyűlés szakbizottsága. Bajnai Gordon miniszterelnök viszont politikailag alkalmasnak találta Gyurcsány Ferenc volt kabinetfőnökét a kormánytagságra. Politikai alkalmasságát Lendvai Ildikó sem kérdőjelezte meg. Ficsor Ádámot a szocialista pártelnök állítja fel a miniszteri székből ahonnan a szocialista párt csúcsvezetésébe ül át a titokminiszter. A fiatal szocialista politikus az MSZP kampányában fog segédkezni.

„A Fidesz feltételezése szerint viszont számos jel utal arra, hogy a titkosszolgálatok információt gyűjtenek az ellenzéki politikusokról vagy környezetükről. Demeter Ervin elmondása szerint a szocialisták „minden idők legaljasabb kampányára készülnek”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!