Forrás: MTI
„Még mindig lüktet az Unicum az Együtt-PM aktivistáiban”, és „ma éppen a Sándor-palota volt az ökörködés terepe” – reagált a Fidesz ifjúsági szervezete az MTI-nek a pártszövetség a paksi bővítésről szóló döntés miatti tiltakozására.
A Fidelitas közleményében azt írta: lassan nem maradt közintézmény, amelybe ne törtek volna be, nincs járda, amelyet ne firkáltak volna össze, és nincs erkély, amelyre ne másztak volna fel. „Számukra egy mandátum és pár perc hírnév minden balhét megér” – tették hozzá.
A Fidelitas szerint jobban járnának, ha megkérdeznék főnöküket, Bajnai Gordont, mit értett korábban az alatt, hogy a „Paksi bővítés nemzeti, stratégiai ügy”.