Forrás: MTI
A Fidesz és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) együttműködéséről tárgyaltak szerdán Budapesten. Tobias Zech német konzervatív parlamenti képviselő szerint a két ország a pénzügyi-gazdasági kérdéseken túl Európa alakításában is együttműködhet.
A megbeszélés után a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke elmondta: a német politikussal a két párt együttműködéséről és kölcsönös látogatásokról egyeztettek.
A kormánypárti képviselő annak a reményének adott hangot, hogy a két párt értékközössége alapján a felek jobban megismerhetik Magyarország, illetve Bajorország politikai kultúráját.
Tobias Zech, a német parlament külügyi bizottságának tagja, a CSU politikusa arról beszélt, hogy a CSU képviselői szeretnék erősíteni a kapcsolatot Magyarországgal. A gazdasági válságból adódó pénzügyi kérdéseken túl azonban „úgy gondolom, sok más területen is együttműködhetünk, főként Európának mint értékközösségnek az alakításában” – jelentette ki.