Fidesz: nemcsak a pedagógusok béremelését folytatjuk

Forrás: MTI

A nagyobbik kormánypárt szerint a baloldal utcára tette, a Fidesz viszont megbecsüli a pedagógusokat: magasabb bért, kiszámíthatóbb életpályát kíván számukra biztosítani. A párt szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, idén nemcsak a pedagógusok béremelését folytatják, hanem az ápolók, orvosok, rendőrök, katonák, a szociális és gyermekvédelmi dolgozók béremelését is, valamint béremelést indítanak a felsőoktatási és a járási hivatalokban dolgozók számára.

Hozzátették, hogy a személyi jövedelemadó újabb csökkentésével minden munkavállaló fizetését növeli. Mindezt az ország saját gazdasági erejéből, eladósodás nélkül tudja megtenni – írták.

Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón azt mondta, szeptembertől ismét nőnek, 3,4 százalékkal emelkednek a pedagógusbérek, ami havonta 3-15 ezer forint közötti összeget jelent az érintetteknek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!