Fidesz: Szilvásynak a bíróság előtt kell felelnie

Forrás: MTI

A Fidesz szerint az adatgyűjtési ügyben a legsötétebb diktatúrákra emlékeztetető koncepciós eljárás zajlik, amiért Szilvásy György polgári titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszternek bíróság előtt kell felelnie – közölte Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Répássy Róbert azt mondta, egy előre megírt forgatókönyv szerint zajlik az ügy, amelyben Szilvásy György valódi színházzá degradálja a bizottságokat, eddig azonban egyszer sem tárt fel bizonyítékokat. Hangsúlyozta: ki kell vizsgálni, kinek a megrendelésére hallgatnak le ellenzéki képviselőket és ez kinek a felelőssége. Kérdésre válaszolva hozzátette: eddig Demeter Ervinről és Kövér Lászlóról tudnak, de sajtóinformációk szerint valószínűleg az egész Fideszt lehallgatták. A képviselő úgy látja, bebizonyosodott, hogy a szocialisták politikai célokra használják fel a titkosszolgálatokat, ami „politikai banditizmus”. Szilvásy György közleményben reagált az MTI-nek; mint írta, a nemzetbiztonsági bizottságnak csütörtökön átadott bizonyítékai egyértelműen cáfolják Répássy állításait.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!