Folytatódnak a béremelések az egészségügyben

Forrás: MTI

A kormány folytatja az egészségügyben megkezdett átalakításokat: a béremelést, az alapellátás erősítését és a területi szociális különbségek csökkentését – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.

Balog Zoltán az egészségügyi szakmai kollégiumok tagozatvezetőinek és tagjainak kinevezése alkalmából tartott ünnepségen mondott köszöntőjében azt mondta: közös cél, hogy az egészségügyi intézmények a jelenlegi finanszírozási struktúra mentén valóban a beteg igényeihez igazodjanak.

Az egészségügyi háttérintézmények átalakításának tervét érintve a tárcavezető úgy fogalmazott: ebben az ágazat egy lépéssel előrébb tart, hiszen már történtek jelentős rendszerszervezési átalakítások. Ezt az előnyt mindenképpen érvényesíteni szeretné a kormányzati egyeztetések során – tette hozzá.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!