Forrás: MTI
Németországban várhatóan harmadszor is találkoznak majd a CDU/CSU konzervatív pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) vezetői, hogy feltérképezzék a közös kormányalakítás lehetőségeit.
A parlamenti választásokon győztes konzervatív pártok és a szociáldemokraták berlini megbeszéléseinek több mint nyolc órán át tartó második fordulóját követően a CDU, a bajor CSU és az SPD főtitkára is azt mondta keddre virradó éjjel, hogy nem állapodtak meg semmiben, és valószínűleg csütörtökön ismét találkoznak majd.
A megállapodás nem is volt cél, hiszen a koalíciós kormányzáshoz szükséges kompromisszumokat nem a puhatolózó megbeszéléseken, hanem a hivatalos koalíciós tárgyalásokon kell megkötni – mondta Hermann Gröhe, a CDU főtitkára. Arról pedig legkorábban a Zöldek vezetőivel keddre szervezett találkozó és az összes megbeszélés értékelése után lehet dönteni, hogy mely párttal érdemes koalíciós tárgyalást kezdeni – tette hozzá.