Forrás: MTI
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy folytatódik a rezsicsökkentés. A frakcióvezető elmondta, július 1-jétől tíz százalékkal csökken a víz, és legalább ugyanennyivel a szemétszállítás díja.
Ugyanerre lehet számítani a PB-gáz-palackok esetében – amelyekre a tervek szerint hatósági árat vezetnek be – és a szippantás áránál is. Minderről a következő két hétben dönt az Országgyűlés. A kéményseprésnél minimum 20 százalékos díjcsökkentésre tesz javaslatot a Fidesz-KDNP pártszövetség.
Rogán elmondta: „A ránk nehezedő, teljesen egyértelmű külföldi és belföldi nyomás ellenére folytatni kívánjuk a rezsicsökkentést”. Szerinte „csak az jelent megfizethető mértékű rezsit, amit az emberek is ki tudnak fizetni”. A kormány törekedni fog arra, hogy ugyanazért a szolgáltatásért hasonló összeget fizessenek a fogyasztók az ország minden részén.
Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős fideszes munkacsoport vezetője történelminek nevezete a lépést, szerinte ilyen az elmúlt 40 évben nem fordult elő. Kedvező gazdasági hatásként az infláció mérséklődését, valamint a reálbér- és reálnyugdíj-emelkedést nevezte meg.