A Forma-1-es futam nemzetgazdasági érdekünk

kdnp.hu
Forrás: MTI

Belső lapos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarországnak nemzetgazdasági érdeke, hogy a Forma-1-es világbajnoki sorozat mezőnye minden évben ellátogasson a Hungaroringre, amelynek felújítására a jövő évi költségvetésben ötmilliárd forintot különítettek el.

A politikus a 31. Magyar Nagydíj időmérő edzése előtt Bernie Ecclestone-nal, az F1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletemberrel folytatott megbeszélést, ezután pedig azt mondta az MTI-nek, hogy a mogyoródi pálya eredetileg tervezett három-négyéves felújítási programját Magyarország tartani tudja.

„A pálya aszfaltját már kicserélték, új rázókövek és vízelvezető szegélyek kerültek fel. Jövőre szeretnénk a főépületet felújítani, vagy egy újat építeni, valamint a célegyenesben lévő tribünöket és a pálya mellett található lelátókat is felújítani" – nyilatkozott Szijjártó, s hozzátette: ilyen tekintetben a Hungaroring le van maradva, az ittenihez hasonló lelátók más F1-es pályákon már nincsenek.

A miniszter emlékeztetett rá, hogy Magyarországnak már 2026-ig van szerződése Bernie Ecclestone-nal a Forma-1-es nagydíj megrendezésére, ráadásul 2021 után a mostaninál jóval kedvezőbb pénzügyi feltételek lépnek érvénybe.

„Magyarország és a magyar gazdaság számára az autóipar jelenti a gerincoszlopot, a magyar ipar teljesítményének 31,5 százaléka ugyanis az autóiparból érkezik, s annak érdekében, hogy az autóipari beruházásokért folytatott globális versenyben Magyarország meg tudja tartani a pozícióját, szükség van az ország autóipari presztízsének folyamatos növelésére" – hangsúlyozta Szijjártó Péter, majd azt mondta: ezt leginkább a Forma-1-en keresztül lehet megteremteni, a Magyar Nagydíjak alkalmával ugyanis „a világ legnagyobb autógyárai össze tudják itt mérni azt, hogy az ipari és mérnöki fejlesztéseikkel hol tartanak".

A 31. Magyar Nagydíjat vasárnap 14 órakor rendezik meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!