Forrás: MTI
A fővárosi Fidesz-KDNP frakció fenntartja, hogy nem lehet a BKV járatainak ritkításával valós megtakarítást elérni.
Tarlós István főpolgármester a Népszabadságnak adott, interjúban beszélt arról: álláspontja szerint járatritkítás, a buszágazat privatizációja, újabb önkormányzati hitelfelvétel és a fővárosi intézmények lepusztulása lehet a BKV megmentésének ára. Jelezte, hogy a következő, február 29-i közgyűlésen javaslatot tesz a paraméterkönyv módosítására, a járatok ritkítására.
Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP pártszövetség fővárosi frakciójának vezetője és Wintermantel Zsolt képviselő, a főváros közlekedési tanácsnoka erre reagálva MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írják, továbbra is egyetértenek azzal a határozattal, amelyet január 25-én fogadott el a Fővárosi Közgyűlés a BKV teljesítményszintjét illetően. Ebben Tarlós István főpolgármester, valamint két helyettese, György István és Bagdy Gábor javaslatára az szerepelt: a főváros nem látja lehetségesnek a kibocsátási szint érdemi csökkentésével, Budapest közlekedési és gazdasági rendszerei működőképességének fenntartása mellett valós megtakarítások elérését.
A közlemény felidézte: a testület ennek nyomán arra kérte a főpolgármestert, úgy készíttesse elő a BKV új közszolgáltatási szerződését, hogy a szerződés lejárta, vagyis 2012 májusa után is biztosított legyen a mai kibocsátási szinttel megegyező tömegközlekedési teljesítmény.
Mint írták, a budapestiek csaknem 60 százaléka tömegközlekedéssel jár munkába és iskolába mindennap, „ma sem kevéssé zsúfolt járatokon”, ráadásul az utasok a gyakori meghibásodások, lerobbanó buszok miatt sokszor 10-20 perces várakozásra kényszerülnek a hidegben.