Gazdasági együttműködési megállapodás hazánk és az Egyesült Arab Emírségek között

Forrás: MTI

Gazdasági együttműködési megállapodást kötött Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek kedden Budapesten. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az aláírás után tartott sajtótájékoztatón elmondta: új, szélesebb alapokra kell helyezni a kereskedelmi kapcsolatokat a két ország között.

Hozzátette: jelentős visszaesést kell megállítani a kétoldalú kereskedelmi forgalomban. A magyar export az Egyesült Arab Emírségek irányába egy nemzetközi nagyvállalatra, a Nokiára épült. Míg 2013-ban több mint egymilliárd euró volt a magyar kivitel az emirátusokba, 2014-re ez több mint 75 százalékkal csökkent, miután a Microsoft úgy döntött a Nokia megvásárlása után, hogy bezárja a komáromi gyárat – ismertette.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!