Forrás: MTI
Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke a Fidesz-KDNP budapesti önkormányzati választási eredményváróján, a Bálnában újságíróknak nyilatkozva azt mondta, bár egyelőre a legtöbb fővárosi kerületben alacsony a voksok feldolgozottsága, így végleges következtetést nem lehet levonni, de jelenleg azt látni, hogy több mint 15 kerületben lehet befutó a kormánypártok polgármesterjelöltje, „ami a legszebb reményeinket is felülmúlja". „Ha ez így lesz, a kettős többség mindkét része biztosított" a Fővárosi Közgyűlésben, és ez nagy könnyebbség lesz a jelen állás szerint magabiztos győzelmet arató Tarlós Istvánnak, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének – tette hozzá.
A fideszes parlamenti képviselő a főpolgármesterrel együtt 19 mandátumra számít a 33 tagú Fővárosi Közgyűlésben.
A budapesti alacsony részvételről Gulyás Gergely úgy fogalmazott: mivel nem volt baloldali főpolgármester-jelölt, az látszik, hogy komoly szavazói közösségek el sem mentek szavazni.