Forrás: MHO
Gergényi Péter egykori budapesti rendőrfőkapitányt hallgatták ki tegnap gyanúsítottként a Debreceni Katonai Ügyészségen, a 2006-os tüntetések alatt elkövetett hatósági jogsértéseket vizsgáló nyomozásban – értesült a Magyar Hírlap. A rendőr tábornok ügyvédje, Gulyás Gábor megerősítette a lap értesülését és elmondta, hogy ügyfele a gyanúsítással szemben panasszal élt, mert az szerinte megalapozatlan és törvénysértő. A védő hozzátette: panaszukat a katonai főügyészség bírálja el. Többet az ügyről azonban nem kívánt nyilatkozni.
A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy Gergényinek azért kell felelnie, mert a 2006-os tüntetések alatt több rohamosztagos rendőrön nem volt szolgálati azonosító szám, amelyet parancsnoki utasításra vettek le magukról. Ez viszont egy 2005-ös rendelkezés szerint törvénysértő. A Debreceni Katonai Ügyészség helyettes vezetője, Kiss Attila alezredes a nyomozás érdekeire hivatkozva sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt.