Forrás: MTI
A gyűlöletbeszéd elleni fellépés lehetőségeiről szervez konferenciát az Európa Tanács (ET) Budapesten, a kedden kezdődő kétnapos eseményt Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Thorbjorn Jagland, az ET főtitkára nyitja meg.
A nemzetközi konferencián kedden felszólal még mások mellett Soros György, a Nyitott Társadalom Alapítvány alapítója, majd a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos jelenlegi helyzetet és az internetes szabályozás, moderálás lehetőségeit vitatják meg. A rendezvény második napján, szerdán a toleranciát és az alapvető jogok védelmét segítő környezet kialakítása lesz a téma.
Az ET a konferenciáról korábban azt közölte, európai és más nemzetközi szervezetek képviselői arról tanácskoznak majd Budapesten, hogy miként lehet visszaszorítani a gyűlöletbeszédet – különösen a világhálón – úgy, hogy közben a véleménynyilvánítás szabadságát is szem előtt tartják. Az eseményhez kapcsolódva online aktivistáknak szerveznek tréninget arról, hogy miként kezeljék a gyűlöletbeszéd kérdését. A konferencián emellett bemutatják az ET ifjúsági kampányát is, illetve az EU Alapjogi Ügynökségének (FRA) két új jelentését.
Az ET álláspontja szerint Európa kulturális sokszínűségében a véleménynyilvánítás szabadságát összhangba kell hozni más jogok védelmével is, például a vallásszabadságéval. Azonban ezt a dilemmát meglehetősen nehéz kezelni, hiszen ezek a jogok a demokrácia alapját jelentik – mutattak rá. Úgy fogalmaztak, habár mindenkinek joga van kinyilvánítani a nézeteit, ez a jog kötelességekkel és felelősséggel is jár, és mások védelmében bizonyos mértékig korlátozható.
A gyűlöletbeszédnek nincs általánosan elfogadott definíciója – emelték ki. Hozzátették, a gyűlöletbeszéd leggyakrabban kisebbségek, bevándorlók ellen irányul.