Forrás: MTI
A kormány leváltásához nem egy-két párt paktumára, hanem széles demokratikus összefogásra van szükség – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) budapesti, a Városligetben tartott május elsejei ünnepségén Gyurcsány Ferenc.
A DK elnöke hangsúlyozta: nem elég megállapodni az egyéni képviselőjelöltekről, közös demokratikus ellenzéki lista kell. A politikus világossá tette, hogy nem aspirál a kormányfői posztra. Kijelentette: függetlenül attól, hogy ki kit szeret, annak kell a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltjévé válnia, akinek a pártját a legtöbben támogatják. Szerinte a legrosszabb Mesterházy, a legrosszabb Bajnai is jobb, mint a legjobb Orbán.
„Én rohadtul utálom a pávatáncot. Akkor is utálom, hogyha ezt a kormány járja, akkor is utálom, hogyha ezt az ellenzék járja” – jelentette ki a DK vezetője néhány száz hallgatója előtt. Egyúttal hangsúlyozta, hogy az ellenzéki összefogás során „nem finnyáskodunk”, mert az Orbán Viktorral szemben álló demokratikus sokaságban szükség van mindenkire.
Szavai szerint „nem nyaralni megyünk a Balatonra, és ehhez keresünk családi társakat”. Az ellenzékben szükség van Bokrosra, Kunczéra, Fodorra, a szociáldemokratákra, Schmuckra, a DK-ra, a Szemára, a szakszervezetekre és a civilek sokaságára – mondta.
A szabad Magyarország ellenfelei nem Brüsszelben vannak, hanem a Lendvai utcában és a kormányban – folytatta. Hangsúlyozta: akik szabad Magyarországot akarnak, azoknak szembe kell fordulniuk mindazzal, amit ma Orbán Viktor jelent.
Azt is leszögezte, hogy az ellenzéki pártoknak nincs okuk egyetérteni a határon túli magyarok szavazati jogával. „Ne szavazzon, ne döntsön az, aki nem visel felelősséget döntésért” – érvelt. Szavai szerint nem kell bocsánatot kérni a 2004-es népszavazásért, és nem kell bocsánatot kérni 2006 őszéért sem. 2006-ban a rendőrség – ha nem is hiba nélkül – az alkotmányos rendet védte – jelentette ki. Voltak a rend őrei, voltak tudatos bajkeverők és a bajkeverésbe véletlenül vagy szándékosan belekeveredő békés emberek – mondta.
„Nem hátrálni, nem elnézést kérni, hanem beleállni” – összegezte Gyurcsány Ferenc.