Hétszázötvennégyezer új honosítás

kdnp.hu – magyarhirlap.hu

Okmányszakértők bevonásával szűrik ki az állampolgársági visszaéléseket, a csalók ellen elfogatóparancsot is ki kellett adni.

Mintegy kétszáz főtől vonták vissza eddig az egyszerűsített honosítási eljárás keretében megszerzett magyar állampolgárságot – derül ki a belügyminiszteri tájékoztatásból. Pintér Sándor parlamenti válaszában ismertette azt is, több mint hatszáz fővel szemben adtak ki elfogatóparancsot, visszaélések miatt.

Egyszerűsített honosítási eljárás keretében április 30-ig összesen 754 347 fő szerzett magyar állampolgárságot – derül ki Pintér Sándor belügyminiszternek a szocialista Mesterházy Attila parlamenti kérdésére adott írásbeli válaszából. Ismeretes, a Fidesz–KDNP 2010 tavaszi, kétharmados választási győzelme után egyik első intézkedése volt az intézmény bevezetése, az eljárást pedig 2013-ban tovább egyszerűsítették, tisztázták. A lehetőséggel való visszaélések azonban, a látványos érdeklődés mellett, már a kezdetektől megjelentek.

Ezzel kapcsolatban Pintér Sándor úgy tájékoztatott, hogy „csalárd módon megszerzett állampolgárság gyanúja miatt” a rendőrség 2013. január 1. és 2016. május 10. között összesen kétezer-ötszázegy személlyel szemben kezdeményezett büntetőeljárást, és tizenhét esetben került sor feljelentés elutasítására. Közigazgatási eljárásra 450 ügyben került sor. A nyomozók mindezek közül négyszáznyolcvanhét olyan ismeretlen, vagy már felderített személlyel szemben folytattak, illetve folytatnak eljárást, aki a honosítottak irataival visszaélve, hamis magyar útlevelet, személyi igazolványt vagy vezetői engedélyt készíttetett magának. A miniszter tudatta, hogy 143 esetben emeltek vádat, ám hatszázkilenc fővel szemben felfüggesztették a nyomozást, mivel ismeretlen helyre vagy külföldre menekült, őket elfogatóparanccsal igyekeztek kézre keríteni. Összességében az idén június 3-ig százkilencvenhat személy esetében született a „magyar állampolgárság visszavonására okot adó tény megállapítását kimondó határozat”.

A tárcavezető kitért a járási és a konzuli hivataloknál folyó ellenőrzési mechanizmusokra is, tudatva, az ilyen ügyekben eljáró munkatársak okmányismereti képzésben részesültek, s a visszaélések kiszűrésére rendszeresen szakértői ellenőrzést rendelnek el, eddig is már több mint ezer esetben történt ilyen. Több megyei kormányhivatal is – ezen túlmenően – továbbképzést tart, konzultál a külképviseletek munkatársaival. Fontos kitétel, hogy amennyiben a kérelmező fénymásolatban csatol külföldi anyakönyvi okiratot, úgy a konzul igazolja, a kópia eredeti okmányról készült.

A visszaélésekkel kapcsolatban a kormányzati ciklus végére összességében egymillió új állampolgárt ígérő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes korábban úgy fogalmazott, egyes államoknak nem tetszik, hogy területükön sok magyar van, akiket sikerül a „félig-meddig asszimilációs állapotból” visszahozni, és identitásukat megerősíteni. Sőt, az ellenérdekelt politika sok esetben titkosszolgálati eszközökkel él, dezinformál, de ezzel együtt sokkal kevesebb a visszaélés, mint amire ennek figyelembevételével számítani lehetett – értékelt a nemzetpolitikáért felelős kormánytag. A KDNP elnöke kiemelte, akinek tudomása van visszaélésekről feljelentési kötelezettsége van, ha ezt elmulasztja, ő is bűncselekményt követ el a hatályos jogszabályok szerint.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!