Ha a baloldalon múlik, ma nincs nyugdíj

kdnp.hu
Forrás: MTI

Ha a baloldalon múlik, akkor ma nyugdíj sincs – így kommentálta a Fidesz, hogy az MSZP-s Korózs Lajos szerint a kormány megszünteti, nem pedig létrehozza az egyéni számlát.

„Szemben a baloldallal, amely mind a jelenlegi, mind a jövendő nyugdíjasok ellátását – a külföldi kézben lévő magánnyugdíjpénztárak érdekeit szem előtt tartva – veszélybe sodorta, a Fidesz fenntartható és működőképes nyugdíjrendszert alakított ki” – írta a kormánypárt.

Hozzátették, a baloldal a kormányzása alatt a 2008-ban induló nyugdíjak összegét nyolc százalékkal csökkentette, egyhavi nyugdíjat vett el az idősektől, vagyis „a válság kellős közepén magukra hagyta a nyugdíjasokat”. Mint fogalmaztak, ha a Fidesz nem lépett volna közbe, ma havi 16 ezer forintos nyugdíjadót kellene fizetnie egy átlagnyugdíjasnak, és összeomlott volna az állami nyugdíjrendszer. A Fidesz-kormány mindemellett növelni is tudta a nyugdíjak összegét – zárták közleményüket.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!