Forrás: MTI
Habis Lászlót javasolja polgármesterjelöltnek a Fidesz egri csoportja az októberi önkormányzati választásra – jelentette be Nyitrai Zsolt, a Fidesz egri országgyűlési képviselője, a párt Heves megyei elnöke Egerben.
Nyitrai Zsolt a sajtótájékoztatón elmondta: a korai polgármester-, illetve önkormányzati képviselő-jelölés azt mutatja, hogy erős szövetség jött létre Egerben a nemzeti-konzervatív oldalon. A széles körű összefogásban a Fidesz mellett további hat szervezet, a KDNP, az Egri Végvár Polgári Körök Fóruma, a Fidelitas, az Egri Lokálpatrióta Egylet, a Lungo Drom és a Nemzeti Fórum vesz részt.
A Fidesz egri csoportja három ok miatt döntött a hivatalban lévő polgármester, Habis László indítása mellett: szakértőként rendbe tette város gazdálkodását, komoly fejlesztések kezdődtek, és eredményes kapcsolat lehet az egri polgárok, valamint a kormány között – mondta Nyitrai Zsolt.
Habis László 2010 és 2014 között Eger országgyűlési képviselőjeként a KDNP frakciójában ült, a parlamentben az önkormányzati és területfejlesztési bizottságnak volt az alelnöke. Jelenleg második ciklusát tölti polgármesterként.