Hagyónak annyi

Forrás: MHO

Kihátrál az MSZP Hagyó Miklós mögül. A szocialisták volt főpolgármester-helyettesére több egykori BKV-vezető is terhelő vallomást tett a végkielégítések és tanácsadói szerződések ügyében indított nyomozásban. A Magyar Hírlap úgy tudja, a BKV-t 2008 áprilisától irányító Balogh Zsolt vádalkut köthetett a nyomozókkal Hagyóra vonatkozó terhelő információkért cserébe. Tóthfalusi Györgyre, a BKV igazgatótanácsának szabad demokrata elnökére is terhelő vallomást tettek. Baloghot nem gyanúsították meg, bár több szerződésen szerepel az aláírása. Az MSZP elnöksége ma tárgyal Hagyó jövőjéről. Burány Sándor, a szocialisták fővárosi elnöke elismerte, egyeztetett párttársával, hogy lépjen le a fővárosi lista harmadik helyéről. Hozzátette, ha nem teszi meg, pártja intézkedik.

Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!